Állatok világnapja 2019.10.04.
A Győri Kossuth Lajos Általános Iskola 3. és 4. osztálya 2019.10.04-én emlékezett meg az állatok világnapjáról az Erdők Hete rendezvény keretein belül az „Óvd az erdőt!” című programon.
A rendezvény a Ravazdi Erdészeti Erdei iskola és a Széchenyi Egyetem Apáczai karának oktatói és hallgatói együttműködésében valósult meg.
A program Győr belvárosának Bisinger parkjában zajlott, ahol 5 állomásból álló feladatsorral készültek a diákoknak.
A gyerekek megismerkedtek az erdők élővilágával, az erdészek munkájával. Megtudták, hogy miért fontos az erdő óvása, gyarapítása, miért fontos az erdők szerepe a klímaváltozás elleni harcban.
A feladatsor a következőkből állt:
- Madárhangokat kellett azonosítani képekkel
- Egyre nehezedő, az erdővel és növényekkel kapcsolatos totó megválaszolása
- Erdei állatok lábnyomainak azonosítása
- Az erdő különböző szintjein élő élőlények csoportosítása
- Hazánkban őshonos és betelepített fafajok tulajdonságainak szétválogatása
Tanulóink érdeklődve és élveztettel vettek részt a feladatokban. A legnagyobb sikert a totó aratta, amely egyszerre mozgatta meg a tanulók agyát és testét is. Ez volt az a feladat, ahol különdíjat is lehetett szerezni. A 4. osztályból Lakatos Armandó, míg a harmadikból Vass Alex szerezte meg a különdíjat, egy „tobozkupát”.
A sikeresen megoldott feladatok végén az osztályok tanulói egy-egy erdészeti magazinnal az osztályközösség pedig különböző fa játékokkal (építőkocka, kirakó, ügyességi játék) lettek gazdagabbak.