Fővárosi kirándulás
Fővárosi kirándulás
4.a és 5.a osztály
2021. 11.04.
Egy november eleji, kissé borongós, esős nap reggelén 24-en felkerekedtünk, és elutaztunk Budapestre egy várva várt kirándulásra.
Vonatozás közben kicsit aggódtunk az időjárás miatt, de mire leszálltunk a Déli pályaudvaron, örömünkre kisütött a nap, úgyhogy a jókedvünket semmi sem árnyékolta be. Nagy várakozással vágtunk neki az egész napos programunknak, ami már az elején izgalmakat tartogatott sokunk számára, hiszen a metrózás, a hosszú mozgólépcső és a villamosozás többünknek első élménye volt.
Először a Városligetbe utaztunk a kisföldalattival, aminek megcsodáltuk szépséges, régi állomásait. A Széchenyi fürdő megállótól elsétáltunk a Vajdahunyad várához, ahol csoportképet készítettünk, majd néhány mondatos ismertetőt hallgattunk meg a millenniumra épült csodaszép épületegyüttesről, a felfedezhető építészeti stílusjegyekről .
Besétáltunk a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba, ahol rácsodálkoztunk a díszes barokk kupolákra, hatalmas kristálycsillárokra, hatalmas belső terekre. Megtekintettük a Nemzeti lókiállítást, ahol sok érdekes ismeretet szereztünk a magyar lófajtákról, a híres magyar versenylovakról, láttuk Kincsem és Imperial csontvázát, megtudtuk, hogy hogyan működött a lóvasút, a fiáker és az omnibusz, milyen eszközökkel gondozzák a lovakat.
Ezután második úticélunk felé indultunk, a Csodák Palotájába. A Batthyány téren szálltunk fel a villamosra, a villamos megállóból megcsodálhattuk a Dunapartot és a túlparton a Parlament gyönyörű épületét.
A Csodák Palotája méltán kapta a nevét: tényleg csodákat fedezhettünk fel! Önfeledten vettük birtokba a különböző érdekességeket, izgalmakat kínáló termeket, az űrállomást, a tudósok csarnokát, az illúzió kiállítást, felsorolni sem könnyű a sok-sok élményt! A legviccesebb a torztükör szoba volt, rengeteget nevettünk a kifacsart látványon, de izgalmakban sem volt hiány, pl. a szabadulószobában, vagy a playbar játékoknál.
Nagyszerű, szuper nap volt, mindenki nagyon jól érezte magát! Úgy elfáradtunk a sok élmény hatására, hogy többen elaludtunk a hazafelé tartó vonatúton.
Reméljük, hogy még sok ilyen klassz kirándulásban lehet részünk!
Köszönjük szépen a lehetőséget és a szervezést: a résztvevő 4.-es és 5.-es gyerekek, valamint Rita néni, Marcsi néni, Móni néni és Judit néni
A kiránduláson készült képek megtekinthetők a Galériában