Igazgatói köszöntő

Kedves Látogatók!

Szeretettel köszöntjük iskolánk új honlapján!  Régi álmunk vált valóra 2018 szeptemberében: új honlapot kapott iskolánk.  A tartalmat folyamatosan bővítjük, ígérjük, hamarosan teljes képet kaphat iskolánkról, aki ide látogat!

Addig is, engedjék meg, hagy köszöntsem Önöket néhány személyes mondattal!

Papp Gyöngyi vagyok, a Győri Kossuth Lajos Általános Iskola intézményvezetője. 2010 óta vezetem az intézményt, előtte 2004-től igazgatóhelyettesként tevékenykedtem.  1997-ben kerültem a Kossuth Iskolába tanítóként. Akkor még a Gyepszél úton is volt egy telephelyünk és a Márvány utcában is. Ide jártak az alsó tagozatos gyerekek, míg a Kossuth utcai épületben a felső tagozatosak tanultak. Emlékszem az első tanévnyitóra, a rengeteg gyerekre és szülőre a Márvány utcai épület udvarán. Akkor még nem gondoltam, hogy 20 év elteltével is, épp olyan lelkesedéssel fogok várni minden tanévnyitót itt a Kossuth iskolában, mint akkor. Mennyi minden történt azóta…

Bevezettük az integrált oktatást, az SNI gyerekeket együtt neveljük, nagy szakmai tapasztalttal és hozzáértéssel, a többi gyerekkel.  Az egyéni bánásmód alapelvünkké vált.  Komplex napokat szerveztünk, ahol a gyerekek együtt készültek, dolgoztak a pedagógusokkal egy-egy téma feldolgozásán, akár hetekig. Majd ezt a sikeres programot megtartva, új néven, projekt napokat szerveztünk: BringaAkadéma projekt nap, Kossuth projektnap, Adventi projektnap, Mézeskalács nap, Pályaorientációs projekt nap, egészségnevelési projektnap, Madarak fák napja projekt nap és a sor túl hosszú lenne a felsorolásra. Részesei voltunk a kompetenciaalapú oktatás kipróbálásának. Elsők között vezettük be az iskolaotthonos oktatást Győrben.  Sok-sok Uniós és hazai pályázatot valósítottunk meg, melyből sokat profitáltak tanulóink, és pedagógusaink. Közben tanulólétszámunk csökkenése miatt, mára már egy épületben dolgozunk, a Kossuth utca 13-ban és a Burcsellás közi épületünkben könyvtár, tornaterem, konditerem, kézműves terem támogatja napi munkánkat.

A társadalmi-technikai fejlődéssel igyekeztünk lépést tartani, így egy osztály fogadására alkalmas informatikai tantermünkben ismerkedhetnek tanulóink az informatika világával. Tantermeinkben interaktív táblák segítik az oktatást. Wifi hálózatunk jelenleg szintén pályázati forrásból, épp korszerűsítés alatt áll. Iskolánk épülete is megújult a Győr-Újvárosban folyó,  szociális városrehabilitációs pályázat keretében. Külső homlokzatunk, műemlék épületnek megfelelően, stílustartásra törekedve, új ablakokat és új, zöld színezést kapott. A több mint 140 éves épület alsó szigetelése is megtörtént. A vizesblokkok és tantermeink burkolatai megújultak. A vastag falak mögött tágas, barátságos tantermek várják a diákokat és alapítványunk pályázatából két korszerű játszótér is a gyerekek rendelkezésére áll belső és hátsó udvarunkon.

A külső változások mellett intézményünk belső változáson is átesett az évek alatt. Teljesen megújult a nevelési programunk. A XXI. század társadalma új kihívásokat támaszt az intézményi neveléssel szemben: fejlett ön-és társismerettel rendelkező, együttműködésre képes, önállóan gondolkodó, biztos önértékeléssel rendelkező, kreatív, nyitott, toleráns, befogadó , biztos alapokon nyugvó tudással bíró gyerekeket kell nevelnünk. Ennek figyelembevételével vezettük be 2010-ben az amerikai Pressley Ridge magatartásmódosító komplex személyiségfejlesztő módszertani programot, mely európai szinten is egyedülálló kezdeményezés volt. Azóta programunk folyamatos fejlesztésének köszönhetően pedagógiai szemléletünk gyökeresen megváltozott. A nálunk tanuló gyerekek örömmel járnak iskolába, mivel a tanulás középpontjában a tevékenység, az élményalapú ismeretszerzés áll. A Pressley Ridge program pedig biztonságos kereteket ad saját maguk és a környező világ megértésére.  Egyéni és csoportcélok mentén haladva jutnak el a reális önkép és stabil önértékelés kialakulásához a szülők bevonásával, a pedagógusok segítségével. Tesszük mindezt az ENI modell keretében 8.00-16.00 óráig, az egésznapos iskolai oktatást változatos, színes tartalommal megtöltve.

2011-től regisztrált tehetségponttá, majd 2015-től kiválóan akkreditált tehetségponttá váltunk. Méltán lehetünk büszkék eredményeinkre, hisz 2 tehetségműhelyünk is kiválóan működik: a Képes-Világ képzőművészeti és a Zenevarázs, zeni műhely. Tanulóink rendszeresen vesznek részt városi rendezvényeken. A sport területén a röplabdának van komoly hagyománya iskolánkban.
Szívesen folytatnám a visszatekintést, de inkább böngészésre invitálom Önöket honlapunkon! Tekintsék meg iskolánkat! Tegyen velünk egy virtuális sétát külső-belső világunkba!

Papp Gyöngyi
intézményvezető